Az újrahasznosítás lényege, hogy eredeti funkciójában és/vagy megjelenésében számunkra értéktelen tárgyaknak új feladatot vagy külsőt kitalálva újra használjuk a darabokat. Ezzel nem csak a pazarló tömegtermelés ellen vesszük fel a versenyt, de remek móka is meglátni valami újat egy kiszolgált darabban, és aztán kezünk munkájával felfrissíteni, átalakítani ezeket a tárgyakat.
Régebben a lomtalanítások remek forrást jelentettek ezek begyűjtésére, de sajnos a rendszer megváltozott. Az utóbbi időkben tilos lett lomizni, aminek magyarázatát értem, de úgy érzem több a hátránya mint a haszna. Tilos más megunt holmiját megmenteni magunknak, válogatás nélkül darálja be a gép a fát, fémet, textilt, műanyagot és más, valóban használhatatlan szemetet. Pedig mennyi kincs meg így veszendőbe, hány ember otthonát melegíthetné a sok fa, mennyi fémet vihetnének el az erre szakosodott gyűjtögetők a fémátvevőbe, és mennyi gyerek játszhatna mások megunt játékaival!
Persze láttam az árnyoldalait is a lomtalanításoknak, az agresszív lomimaffia tagjait, akik hetykén ültek a kupacok tetején, és elzavartak még a hely környékről is bárkit. És láttam hogyan szórják szét a guberálók a lakók gondosan kupacba gyűjtött, lecsomagolt, elvitelre szánt szemetét is. Mégis, visszasírom az időket, amikor nem kellett a megadott fél napon több saroknyira kicipelnünk a lomot, hogy a szemeteskocsi darálója apróra rágjon vasfogával minden, gyakran más számára még bőven használható darabot.
Tavaly, a környékünk lomtalanítása során éppen egy adag lomot hajítottam a gyűjtőpont egyre növekvő kupacára, amikor a halomból egy hosszúkás, fa mécsestartó sarka kandikált ki. Gyorsan ki is rángattam, és mivel tilos (!) csendben hazacsempésztem néhány aprósággal egyetemben.
Itthon az aljára pecsételt márkajelzésből láttam, hogy egy régi, Hallare IKEA gyertyatartó a zsákmány, natúr szilfa megjelenéssel. Penészes, piszkos, mégis olyan, hogy érdemes foglalkozni vele.
Első körben kioperáltam a fa testből a fém mécsestartó betéteket és beáztattam lefolyótisztítóba őket. Ennél jobban semmi sem oldja a piszkot, anélkül lettek ragyogó tiszták, polírozottnak hatóak, hogy hozzájuk értem volna.
Fél óra ázást követően a tisztító anyag mehetett a lefolyóba tovább dolgozni, én pedig a forró vízben alaposan átöblített fém tálkákat kitettem szárítani a napra.
Amíg a nap felitatta a nedvességet egy csiszolóval körbecsiszoltam a fa felületét. Mivel a penészes rész fekete foltocska formájában még a csiszolás után is látszott, a festékhez nyúltam.
Selyem fényű, fehér Pinty Plus Evolution akril festéket használtam, 15 perces pihenő (száradási idő) közbeiktatásával két rétegben fújtam le színre a fa gyertyatartót. (Tudjátok, mindig por- és zsírmentes felületre fújjuk fel a jól felrázott festéket. Kb. 15-20 cm távolságból, lengő mozdulatokkal dogozunk, és inkább két vékony réteget festünk fel, mint egy vastagot.)
Visszahelyezve a fém betéteket, olyan lett a mécsestartó, mintha most gördült volna le a gyártósorról.
Hm, nem is én lennék azonban, ha mécseseket tettem volna bele. Ó nem. Húsvét közeledtével tojásokat álmodtam a mélyedésekbe, így stílusos tojástartóként, virágzó almafaággal körítve ünnepi asztalunk dísze lesz.
Ugye, hogy jól tettem, hogy nem hagytam veszendőbe menni?
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok sok szertettel!
Szólj hozzá!