Az üvegpohár funkcióváltása

2010. október 6.

Egy egyszerű mezei pohárból is percek alatt varázsolható látványos váza pár szál virágnak, ha  az üvegpoharak derekát átfogjuk egy papír vagy textilcsíkkal, amit vagy egy csinos madzaggal, szalaggal, vagy ragasztóval rögzítünk. Díszíthetjük apró gyöngyökkel, de akár termésekkel is. Édes kis ötlet.

PohárvázaKép forrása: All you

Platán pillangók

2010. szeptember 6.

Még ha be is téved néha kósza napsugár az udvarunkra, az sem tudja elfelejtetni a tényt, beköszöntött az ősz. A levelek ugyan még hősiesen kapaszkodnak a gallyakba, de a reggeli és esti hűvöskék és a bőszen vágtató őszi szél egy szemernyi kétséget sem hagy az évszakot illetően.

Platán lepke pillangóA viharok bele-bele kapaszkodnak a platánok világos, foltos törzsébe, és nagyobb darabokat hámoznak le belőle. A lehulló  részek pedig szinte kínálják magukat valamilyen őszi dekoráció előállítására. Legyen belőle mondjuk pillangó. Erős ollóval egy pillangósablon segítségével kivágjuk az alakzatot, és apró szög, gombostű, vagy ragasztó segítségével erősítjük a falra. A pöndörödő platándarabok varázsolják élővé a dekorációt.

Platán pillangó

Platán pillangók

Platán fecskékFalidísz platánból madarakA képek az általam nagyon kedvelt Marie Nichols weboldaláról származnak. Marie stylistként dolgozott sokáig egyik kedvenc magazinomnak az Ideal Home-nak, a közelmúltban pedig szíve szavát követve Ausztráliába költözött, és az ottani lakberendezési magazinoknak dolgozik.

Nyakkendő projektek

2010. szeptember 3.

Régi adósságomat törlesztem ezzel a bejegyzéssel, mert majd egy hónapja kérdezte Tamás a napsugaras fali dísz bejegyzés kapcsán, hogy nyakkendőkből nem lehetne-e ilyet készíteni. Aletta össze is állított egy széleskörű bejegyzést a nyakkendőkről, nevezetesen, hogy hogyan jelenik meg a lakberendezésben. Ebben szerepelt egy Tamás által kérdezett nyakkendős óra is, hasonló mint ez itt alább, és sok más szép design tárgy is, mind mind nyakkendőből “barkácsolva”.

Falióra nyakkendőbőlKép: Torontoist

Ismételni ezeket nem szeretném, inkább a csináld magad felé kanyarodnék néhány példa segítségével. Mégis mit lehet otthon csinálni a megunt régi nyakkendőkből?

Villanykapcsoló díszítés

Nyakkendőből villanykapcsoló dekor

Nyakkendőből villanykapcsoló dekorRégi uncsi villanykapcsoló van felturbózva nyakkendővel. Mivel akármilyen más  textillel is működik a dolog, bármilyen otthonba elkészíthető.

Tojásfestés

Tojásfestés nyakkendővelUgyan messze a húsvét, viszont a nyakkendő téma révén adja magát a látványos ötlet, hogy hogyan fessünk húsvéti tojásokat megunt nyakkendők segítségével. Fontos, hogy a nyakkendő tiszta selyem legyen, ehhez csak ilyen használható.

  • Az anyagból akkora darabokat vágjunk ki, hogy a tojást teljesen befedje.
  • Simítsuk színével befelé a tojásra, hogy minél inkább egyenletesen rátapadjon. (Segít, ha a tojás héja vizes.)
  • A textil végét egy madzaggal  kössük szorosan össze. (Lényeges, hogy az anyag színe, az élénk rész befelé nézzen!)
  • A kis tojáscsomagot most egy fehér világos anyagba bugyoláljuk, és ezt is kössük jól össze.
  • Tegyük annyi vízbe a tojásokat, hogy éppen ellepje  őket, öntsünk hozzájuk 1/4 pohár ecetet, és forrástól számítva 20-25 percig főzzük. Tipp: ha feljönnek a víz tetejére egy a lábosnál kisebb fedőt rájuk teve szoríthatjuk ismét víz alá.
  • Ha kihűltek csomagoljuk óvatosan ki őket. Aki szeretné, olajjal még fényesítheti is őket.

Tojásfestés nyakkendővel Kép: The Little Red Hen

Nem minden nyakkendővel lesz szép a szín, próba cseresznye. Az erős színek általában jobban átmennek a tojásra, de nem törvényszerűen, érhet viszont minket kellemes meglepetés egy-egy világosabb darabot használva is. Egy nyakkendődarab általában egyszer használható, de ha úgy látszik maradt még élénk szín benne, meg lehet próbálni újra felhasználni.

Az ötlet szuper, és bár én még húsvét híján nem próbáltam, valószínűleg működik is, hiszen több blogon is szerepel képekkel alátámasztva az ötletes projekt.

Nyakkendőből játékkígyó

Kígyó nyakkendőből házilagGyerekekkel, vagy gyerekeknek készítve jó időtöltés a kígyókészítés nyakkendőből.

Pofonegyszerű a menete, itt olvasható.

  • A nyakkendőt egy ceruza vagy hosszú pálcika segítségével megtöltjük vattával, vagy bármilyen töltelék anyaggal, és egyenletesre elegyengetjük. (Érdemes mindkét végéről tölteni.)
  • A töltés után a végeit összeöltögetjük, vagy összeragasztjuk.
  • Piros textilből/filcből villás nyelvet vágunk, amit a vastagabb végéhez varrunk/ragasztunk. Ide jönnek a szemek is, fekete és fehér filcből készítve. (Hobbiboltokban műanyag szemek is kaphatóak.)

A foltvarrással (patchwork) foglalkozó oldalakon is számtalan érdekes faliképpel, párnával, takaróval, és egyéb tárggyal találkozhatunk, melynek alapanyaga a kis selyemcsíkokra vágott nyakkendő volt.

Patchwork párna nyakkendőbőlKép: Martha Stewart

Széket is szőhetünk belőle, így.

Székülőke nyakkendőbőlKép: Globalicious

Laura annyira belejött a nyakkendők felhasználásába, hogy oktatja is. Kedves tárgyak születnek ügyes keze nyomán.

Székülőke nyakkendőből

Nyakkendőből táska

Télapóváró harisnya régi nyakkendőkből

Játékeprek nyakkendőbőlDivatos kiegészítők, ékszerek is létrejönnek szép számmal nyakkendőből, például Laura Skelton jóvoltából, aki az Etsy-n árulja kézműves termékeit. Ő azért is kedves a szívemnek, mert bevallom rengeteg csúnya darabbal is találkoztam a nyakkendő újrahasznosítás kapcsán, viszont ami az ő munkája volt, az kivétel nélkül tetszett, munkái frissek, ízlésesek, érdemes inspirálódni belőlük. Riportott itt olvashattok Vele.

Pénztárca nyakkendőből

Nyaklánc nyakkendővel díszítve

Nyaklánc nyakkendővel díszítve

nyaklánc nyakkendővel díszítve

Csinos hajpánt

Hajpánt nyakkendőbőlKép: Pianeta Donna

Az sem baj, ha a nyakkendő az újrahasznosítás során megmarad nyakkendőnek, csak kicsit átalakítva szolgálja új tulajdonosát.

nyakkendőből nyakörv

nyakkendőből nyakörvKépek innen

Nyakörv és póráz ebek részére

nyakkendőből nyakörv és pórázKép innen

Szeretném ezzel a csodaszép nyakbavalóval zárni ezt a maratoni bejegyzést, mert szerintem szuper jól néz ki, és most nagyon divatos is a textillel becsomagolt gyöngyökkel díszítő nyaklánc. Ez is mint annyi szép darab Laura Skelton munkája.

Fekete fehér nyakkendővel borított nyaklánc

Papírsárkány-Textilsárkány-Házisárkány

2010. augusztus 30.

Gyerekként mindenki szeretne papírsárkányt eregetni, de kevesen valósítják meg ezt az álmot. Pedig mind a készítés mind maga a reptetés nagyszerű közös időtöltés a családnak. A kreatív feladatot, az elkészítés cseppnyi feszült izgalma fűszerezi, amit egy hatalmas zöld réten az eget kémlelve, sárkányunkat lesve fel-le futkározva, tökéletesen levezethetünk.

Papírsárkány alakú kerti dekorHa a rohangálást alkalmas reptető hely, gyerek vagy egyéb okok miatt kihagynánk, papírsárkány alakú dísszel attól még feldobhatjuk a kertet egy kültéri összejövetelre, vagy csak úgy a magunk örömére. A rombusz alakú vékony fakeretre textilt feszítünk, szalagot kötünk rá, és egy fára erősítjük. Mindössze ennyi, és kész is a csinos dekoráció.

Kép forrása: James Gardiner

Ódon levél fókuszban

2010. július 30.

Szívemhez igen közel álló, múltidéző fali dekorációt hoztam ma bemutatásra. Az ódon levél felnagyítva, és bekeretezve díszíti a szoba falát, szép emléket állítva a kornak, és a levél írójának. Vajon honnan hova utazott az üzenet? Milyen híreket tartalmazott? Milyen érzelmeket közvetített?

Kinagyatott bekeretezett régi levél

Nekem is van néhány köteg szalaggal szorosan átkötött levélkupacom, melyet rég elporladt őseim hagytak hátra. Mindig nagy örömmel és hatalmas kíváncsisággal betűzöm a megfakult sorokat, hogy aztán a halovány írást olvasva az infómorzsák csak még jobban felcsiklandozzák a kíváncsiságomat. A levelek főleg azokból a háborús időkből származnak, amikor az esztelen öldöklés, a háború családokat tépett szét, nem ritkán örökre. Kincsként őrzöm a megsárgult lapokat, mert hiszem, hogy a történelem ezekből a kis mozaikokból áll össze, ez az igazi történelem, nem pedig kizárólag az ami a történelemkönyvek lapjain áll.

Rozsdás akvárium

Figyelemre méltó kis részlet a képen, finom kiegészítő a rozsda rágta régi akvárium, mely most moha és a kecses orchidea egyedi otthona.

Ti is Őriztek hasonló kedves családi emlékeket? A fiók mélyén vagy díszként használva?