Az egyik angol nyelvű blog, amit rendszeresen figyelemmel kísérek és be is mutattam már korábban, a Three men and a lady címet viselte. A család azonban májusban újabb férfitaggal bővült, így a blog címe is megváltozott, ezentúl 4 men 1 lady címen fut tovább. Michelle, a háziasszony immár 3 kisfiú elfoglalt anyukájaként, egy éppen zajló nagy költözés közepette továbbra is tele van kreatív ötlettel és energiával, és ezt most egy stílusos kis keresztelő party összedobásával bizonyította.
A költözés miatt még a garázsban bedobozolva várakozó tárgyakból összeválogatva, az udvar egy fedett részére komponálta a büféasztalt és dekoratív körítését.
Kör alakú stílusos címkék jelzik a csapos italtartókra, a saláta kínálókra ragasztva, szívószállal a szendvicsekre tűzve a tartalmat, hogy megkönnyítsék a választást, és egy kellemes pluszt adjanak a gusztusos kínálathoz. A címkék Photoshop-ban tervezhetők, nyomtathatók, és kétoldalú ragasztóval, vagy ragasztószalaggal erősíthetőek helyükre.
Abszolút kedvenceim a kis tejesüvegek a tejjel, bennük a csíkos szívószál, rájuk fűzve pedig a virág alakú aprósütemény. Egyszerű, de briliáns ötlet. Kis bébiitalos üvegek (pl. Szentkirályi, Hipp) remekül mutatnának erre a célra, a süti is ok, de nem tudod merre kapok ilyen csíkos szívószálakat? Vékony csíkossal vagy egyszínűvel sokat találkozom, de ez imádnivaló! 
Érdemes figyelni a blogot folyamatosan, ahogy én is teszem, hiszen a család új házba költözött múlt hónapban, és ott minden helyiség egy üres fehér festővászon, mely arra vár, hogy a remek ízléssel megáldott háziasszony, Michell megfesse rájuk lakberendezési álmait.









A német ebay-en találtam csíkos retró szívószálakat
http://desc.shop.ebay.de/Dekoration-/25817/i.html?LH_TitleDesc=1&_nkw=paper+straws&_catref=1&_fln=1&_trksid=p3286.c0.m282
Jaj de jó Timi éppen ilyenre vágyom! Köszönöm az infót!
Kedves Dekorella!
Az on-line boltomban kaphatok ezek a csikos szivoszalak, de meg pottyosek is.
Amerikai gyartmany, remek minoseg, nem foszlik szet az italban.
Irjal legyel kedves, ha szeretnel ilyet, Budapesten akar szemelyesen is felveheted a rendelest.
Udvozlettel,
Judit (Sugar Posie)
Elnezest, itt a link:
http://www.sugarposie.com/?page_id=922
A szivoszalak a Cupcake Papirok alatt vannak.
Köszönöm Judit az információt! Biztosan kereslek majd, nagyon szép, ízléses dolgokat láttam nálad!